Egy tárgy, amiről nincs kép az elvész, szinte nem létezik az emberi kultúra számára, mert

MINDEN KÉP

 

„Ha behunyod a szemed marad harminc” A reklám szövege kiemeli a szem, a látás, a képi érzékelés fontosságát a minket körülvevő világ érzékeléséből.

A 21.század technológiája, lemásolja, kiszolgálja, ha kell helyettesíti ezt az fontos érzékszervünket.

A tudomány, a kultúra mai színvonalán az információ elsődleges, emberi szemmel látható és digitálisan is feldolgozható hordozója, médiuma a KÉP.

Legyen az barlangrajzról szabadkézzel készült másolat, könyvoldal, kottalap, fénykép, mozgókép kocka, 3D lézeres felmérés, tervdokumentáció, gyermekrajz, egy fotogram a részecske ütközés nyomáról a hadron-ütköztetőben, festmény és így tovább MINDEN.

Ráadásul ma közel mindenki készít képeket. Kép, mozgókép, sőt 3D leképzésre alkalmas eszközök vannak tömegek kezében. Ma már szöveges utasítással is tudunk képeket generálni. Nagyszerű dolgok születnek így.

Az emberiség nagyobb részének mindennapi öröme, hogy képeket vagy rövid filmeket készít, ami olyasmit ábrázol, amihez köze van, amit ezután bármikor megnézhet. Ez a tudat, ez a lehetőség még akkor is fontos, ha soha többé nem nézi meg.

Ezeknek a képeknek a készítésekor jelen van az alkotói szándék, sőt mások -a befogadók- részére is érthető üzenet megfogalmazásának igénye is. Ezek alkotások, még akkor is, ha technikai, esztétikai, etikai szempontból sokszor kritizálhatóak.

Ez a többmilliárdos „fotózgató massza” ahogyan a felkent, képzett képkészítők nevezik őket, felbecsülhetetlenül fontos. Egyrészt mert minden eddigi történelmi kornál pontosabban részletesebben dokumentálják az őket körülvevő világot. Másrészt eszközükkel világméretű társadalmi változásokat idéznek elő vagy oltanak ki.

Véleményem szerint ezen felül a legjelentősebb társadalmi hatás, hogy a kép készítése, alakítása, a megosztása, a megosztás hatásának bezsebelése az egyik legfontosabb örömforrás ezekben az időkben.

Nem térnék itt ki a megfigyelő kamerákra, vagy az automatizálás során használt végtelen sok képkészítő eszközre rendszerre.

A digitális kép alkalmazásának ilyen mértékű robbanásszerű növekedését a következő nagy lépcsőfoknak tekintem az emberiség fejlődésében, GUTTENBERGI pillanat, Talán a legfontosabb műszaki eredmény, a legnagyobb változás a digitálisan felvett, kézben tartott, feldolgozott, elemzett, szintetizált vizualitás. Ezene a területen a fejlődés a XX. század végétől hatványozottan gyorsulás hatja át a globális világ fejlődésének egészét. 

Eddig csak az élő ember alkotta képekről beszéltünk, de itt van nekünk már az AI(MI) is, ami úgy zúdítja ránk a sok képet, mint egy cunami.

Az AI-nek nevezett digitális információ feldolgozó, elemző, generáló átfogó rendszer, amely a nem digitálisan létrejött tartalmakat, csak a digitalizálás, kép készítése után tudja feldolgozni, beépíteni a milliárdnyi feldolgozott oldal közé. Így egyre közeledve a teljesség felé. Egy végig gondolandó következmény, hogy az így általa generált szövegek újra és újra feldolgozása milyen következménnyel jár, silányul vagy javul az eszencia?

Ugyanez a probléma felvetődik az AI elképesztő, és gyorsan fejlődő képekkel kapcsolatos képességeit látva.

Érzékelek egy tendenciát, ami, nem jut eszembe más szó, bulvárosítja a vizuális eredményt.

Ha nem találják/juk meg ennek az ellenszerét, akkor az exponenciálisan növekvő képtömeg mint a purhab be fogja tölteni a teret, a lehetséges képhasználatok összes hasadékát.

A legutóbbi időkig a jó képért az alkotónak tudnia kellet a belülről fakadó érzéseit, valamilyen eszközzel rögzíteni, egy tárgyi vagy digitális ábrázolást létrehozni.

Ma az ecset helyét átveszi a szó, a fantáziának nincsenek eszközhasználati akadályai, ömölhet a képkészítés gátak nélkül.

Az eredmény legyen az bármilyen, rögtön beépül az AI ismeretállományába. Ki? Mi? képes ezt mederben tartani.

A növekedés folyamata jelenleg az exponenciális tartományban halad, szabályozhatatlan, megjósolhatatlanok a következmények.

Vajon az AI nem fogja e jobban befolyásolni a vizuális kultúrát, mint ahogyan azt bárki megjósolhatná.

A jelen elképzelésnek, aminek a bevezetőjén kínlódok/tok, éppen egyik célja, hogy megteremtse annak lehetőségét, hogy azonosítsuk, igazoljuk, hogy egy alkotás adott, fizikailag létező darabja „is of human origin”. Nem kizárva ebből az AI felhasználásával készült, fizikailag kivitelezett alkotásokat.

 

Ma a képkészítő eszközök ráadásul jóval a látható tartományon innen és túl is képesek képi információt érzékelni. Láthatóvá tenni az emberi szemmel láthatatlant. Vagy akár időben visszatekinteni a világegyetem születésének pillanata felé. Például James WEBB űrtávcső.

 

Ebben a képóceánban, képgalaxisban kiemelkedő szerep jut a fotográfusoknak, a fotográfiai eszközökkel készült kép technológiáját bíró, alkalmazó, fejlesztő szakembereknek.

Ugyanakkor felelőségük is, hogy a képek „minősége” mind technikailag, mind esztétikai szempontból -ami nálam a befogadó figyelembevételét jelenti- mind etikai szempontból a fejlődést szolgálja.

 

Nem lehet kétséges, hogy minden olyan személy vagy vállalkozás, aki befektet a képkészítő, feldolgozó eszközökbe, technológiákba, birtokolja a képet az a  21.század legfontosabb technológiájába, értékhordozó, információ megosztó rendszerébe fektet be.

Mentsük meg a világot gyűjtsük a képeket. Fontos, jó, szép, igaz képeket.

 

Igaz, van íze, illata, tapintása, hangja is a körülöttünk létező világnak, nem vagyok agykutató, de ezek az élmények bennem rögtön képpé formálódnak, gondolom nem vagyok ebben sem különleges.

 

COLLECT PICTURES!